Bár a szerelem teljesen irracionális érzésnek tűnik, a pszichológusok nem osztják ezt a véleményt, és azt mondják, hogy az ember öntudatlanul olyan partnereket keres és szerelget, akik vagy hasonlítanak a szüleire, vagy teljesen ellentétesek.
Az első kapcsolat, amelyet egy gyermek létrehoz egy másik személlyel, pontosan a kapcsolata a szüleivel, és a legkorábbi gyermekkorától kezdve az ideál gondolata partner.
A lányok számára fontos az apjukkal való kapcsolat, a fiúknál pedig az anyjukkal.
Attól függően, hogy az anya és a fia milyen viszonyban van az első években a gyermek tinédzsereivel, kiépíti sajátos partneri igényét.
Például, ha az anya olyan értelmiségi ember volt, aki arra törekedett, hogy a fia életének fontos szakaszait a legapróbb részletekig megszervezze, gondosan megvizsgálva fia iskoláját, ételeit és ruházatát, a felnőtt fiút kiszámíthatatlan és érzelmi nők vonzanák, akik számára a a logika törvényei nem érvényesek.
Ha az anya teljes szabadságot adott fiának, és nem korlátozta büntetésekkel és tilalmakkal, akkor úgy nőtt fel, hogy abban a hitben nőtt fel, hogy bármilyen nője lehet, akit csak akar, de nem maradt sokáig társával.
Az anya, aki fia helyett mindent pártfogolt és eldöntött, felneveli, hogy társat keressen, aki a családi életben is parancsot ad neki. Titokban képes fellépni, de képtelen egyedül megtenni egy lépést.
Gyakran mondják, hogy a nők általában olyan férfiakat vesznek feleségül, akik hasonlítanak az apjukra. Az apa ugyanis a lány életében az első mérvadó figura.
Ha az apa túlságosan tekintélyelvű volt, a nők gyakran keresnek éppen ilyen minőségű partnert, és öntudatlanul próbálják vállalni az anya szerepét. Számukra a kötözés egy börtön, ahonnan mindenáron el kell menekülniük.
A túlságosan óvó apa irreális elvárásokat kelt a lányában. A felnőtt lány túl magas követelményeket támaszt a mellette lévő férfival szemben, ezért nagy valószínűséggel egyedül marad.
A papucs alatt álló apa erősen domináns személyt nevel, aki mindenáron arra törekszik, hogy ráerőltesse magát a párjára.
